Catrice Denim Divine szemhéjpúder paletta
Már jó ideje a szekrényemben lapul ez a gyönyörű paletta, ám ennek ellenére még csak mostanában kezdtem el használni. Ez a termék egyébként a Catrice egyik limitált kiadású kollekciójából való.
A paletta maga elég kis méretű ezért egy táskabarát termékről beszélünk. Képről is látszik, hogy nagyon minőségi, masszív csomagolása van, és egy kis tükörrel is ellátták. 6 db szín kapott benne helyet, 3 csillámmal dúsított, és 3 matt árnyalat. Úgy gondolom elég jól ki lehet használni, hiszen tudunk vele hétköznapi, bulizós, és alkalmibb sminkeket is készíteni. A szemhéjpúdereket én inkább az ujjaimmal szoktam felvinni, mert így egyáltalán nem porzanak, ecsettel azért egy kissé igen.
Pigmentáltságukkal annyira nem vagyok elégedett hiszen több réteg kell belőlük, hogy megkapjuk ezeket az erősebb színeket. A képen látható eredményért kb. 3x mentem át a vonalakon.
Tartósság szempontjából én jónak ítéltem őket, de hozzáteszem nálam maximum 5-6 órát kell kibírniuk.
Összességében én nagyon szeretem ezt a palettát, és hatalmas pozitívum hogy színösszetétele miatt elég sokrétűen használható.